A nyugati harctér eseményeivel részleteiben itt nem foglalkozhatunk, de megemlítése szükséges, mert itt következett be a háború fordulópontja.

A Marne-i csata

A mozgósítás során, a haditervnek megfelelően, hét német hadsereg vonult a franciák ellen. Kettő délen, a várerődökkel megerődített francia, és öt az átkarolással megbízott német sereg a Belga határ mentén. Augusztus 5.-én Lüttich (ma Liege) Belga vár ostromával kezdetét vette a csatározás a nyugati arcvonalon.

A francia vezérkar abban a feltételezésben volt, hogy a főerők összecsapása a francia német határ mentén a várerődök Verdun, Nancy, Epinal környékén fog bekövetkezni. Nem gondolták, hogy a németek Belgiumot és Luxemburgot - mivel azok a szabad átvonulást nem engedtek - rövid úton legázolják és így utat teremtenek a teljes francia haderő északi megkerüléséhez és átkarolásához.

Csak mikor már nyilvánvalóvá vált a németek szándéka, hosszabbították meg észak felé a francia vonalakat. Az idő sürgetett, így nem is tudták teljes mértékben csapatokkal kitölteni a német támadás irányát.

Augusztus 18.-án indultak meg aztán az egész arcvonalon a német seregek. A jobbszárny Belgiumon, a közép Luxemburgon és francia Lotaringián át vett irányt, hogy a franciák arcvonalát megkerülje, míg a balszárny a francia várvonal felé vonult.

A német átkaroló támadás iránya

Hetekig tartó véres küzdelem alakult ki az egész arcvonalon. A csaták a Maas és Aisne mentén eldöntetlenül végződtek, de a németek maradtak a harcterek urai. A franciák meghátrálásra kényszerültek, és igyekeztek kivonni csapataikat a németek átkarolásából. Moltke úgy gondolta, hogy a franciákkal a döntő csatát már megvívta és most már csak az üldözésre kell a hangsúlyt helyezni. Ezzel szemben a francia vezetés úgy határozott, hogy a hátravont csapatokat újra rendezve a Marne előtt megvívja a döntő csatát, de a német jobbszárny, amely nyugaton már a Marne folyót is átlépte, ezt az elképzelésüket is túlszárnyalta. A Párizst védő seregek már felkészültek az ostromra, de az a franciák legnagyobb meglepetésére elmaradt.

A hiba abban volt, hogy a csatározások során a Párizs felé közeledő jobbszárny német 1. hadsereg az átmenetileg nehéz helyzetbe került szomszéd 2. sereg segítségére sietett és így arccal nem Párizs felé, hanem attól keletre siklott el a város mellett. Így a német jobbszárny fedetlen maradt. Ez új elhatározásra késztette a franciákat.

A várerődöknél megrekedt vonalakból erőket vontak el és folyamatosan erősítették balszárnyukat, így a Párizst védő erők, és a szétzilált angol csapatok újraszervezésével helyi túlerőt tudtak létrehozni. A szándék az volt, hogy három oldalról a német 1. és 2. hadseregre rontanak. Még javában folyt az erő eltolás, amikor a német jobb egy alvezére gyanút fogott, és támadást indított Párizs felé, ahol erős ellenállásba ütközött. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy az 1. hadsereg oldalában - amely még aznap is győztes csatát vívott - erős francia csapatok vannak. Felismerve a veszélyt, a németek a Marne északi partjára vonták vissza erőiket és védelmi állást vettek.

Az időközben meginduló francia támadást kivédték, de a lendület megtört. Az erők mindenütt kiegyenlítődtek.

Ez volt a fordulópont. A haditerv, melynek lényege, hogy a franciákkal gyors döntésre jussunk, a végrehajtásban összeomlott. Moltke dührohamot kapott, Vilmos császár a helyéről elmozdította és Falkenhayn-t nevezte ki vezérkari főnöknek.

Vegyük észre! Szeptember 12.-ét írunk. Mindössze 5 hét telt el és a mozgóháború sikeres befejezésébe, a gyors német győzelembe vetett hit szertefoszlott. Még történtek próbálkozások a nyugati szárnyak meghosszabbításával, hogy egymást túlszárnyalják az átkarolás szándékával, de ez eredménytelen maradt. Véres csaták sorozata, az erők minden eddigi képzeletet felülmúló elhasználása mellett a vonal észak felé Flandriáig tolódott ki. E hadműveletek a ”versenyfutás a tengerig” címen vonult be a katonai történetírásba. Két hónapig tartó, az állandó mozgásban és harcban álló seregek erőik nagy részét elhasználták, november közepére a frontvonal teljes hosszban megmerevedett, a kimerült csapatok beásták magukat, és kezdetét vette a közel négy évig tartó álló lövészárok háború.

Több negatív tényező együttes hatása vezetett oda, hogy a várt fényes győzelem helyett marnei csatavesztés lett a vége. A schlieffeni terv ”felhígítása” eleve magában hordozta a kudarc csíráját. A bajt tetézte, hogy Moltke a belga várak (Namur, Maubeuge, Antwepen) körülzárásához és ostromához, valamint a Kelet-poroszországi csapatok megerősítéséhez a német jobbtól (1. és 2. hadsereg) vonta el a hadosztályokat, ezzel folyamatosan gyengítette azokat.

Ma már tudjuk, hogy a schlieffeni terv az általa is javasolt megerősített jobb szárnnyal, pontos végrehajtás esetén, a siker nem marad el. Szeptember közepén, keleten még nem volt annyira nyomasztó az orosz túlerő, hogy az befolyást gyakoroljon a nyugati eseményekre.

 

Oldal: A Marne-i csata
A magyar királyi pécsi 19. honvéd galogezred és alakulatai - © 2008 - 2024 - capul.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat